Így szerveztük meg az esküvőnket

A mai témánk nem más, mint az esküvőszervezés. Igaz, már megyünk kifele a 2019-es szezonból, biztos vagyok benne, hogy vannak közületek, akik már hónapok óta a 2020-as nagy napjukat szervezik és próbálnak inspirációt találni mindenféle témában. Mi is már másfél évvel az esemény előtt elkezdtünk szervezkedni, lefogalni a legfontosabb szolgáltatókat, de mindezt azért egy elég alapos kutatómunka előzte meg. Talán onnan érdemes elindulnom, hogy 2015 februárjában megkérte Ádám a kezemet. Hollandiában voltuk, a kedvenc kis városunkban Haarlemben Amsterdamtól nem messze. Fantasztikus hely, olyan mint Amszterdam csak nincsenek turisták. Imádnivaló kis csatornákkal, autentikus Holland házakkal tűzdelt, tiszta, nyugodt, nagyon barátságos hely. Másodjára jártunk Hollandiában, amikor a lánykérés történt és Ádám a kedvenc hidamon ereszkedett térdre és kérte meg a kezem. Bekötötte a szemem és mielőtt feltette volna a nagy kérdést fülhallgatót dugott a fülembe ugyanis írt nekem egy dalt és ezt ott a hídon meghallgathattam, természetesen annyira sírtam, hogy taknyom-nyálam egybe folyt és mikor vége lett a dalnak, akkor ott csillogott a kezében a gyűrű, de szerintem mindkettőnk szeme jobban csillogott abban a pillanatban bármilyen kőnél. Természetesen igent mondtam, a gyűrű tökéletesen felcsusszant az ujjamra és azóta le sem vettem. Röviden kb. ez volt a lánykérés sztorija, de az még kell hozzá, hogy utána aznap este elmentünk az egyik kedvenc énekesünk, Jason Mraz koncertjére, ami éppen a YES! azaz IGEN! c. album turnéjának keretén belül folyt, úgyhogy ez is annyira jól kiegészítette még az eseményt, hogy az valami fantasztikus.



Ádámmal hiszünk abban, hogy a házasság az egy következő lépcső lehet egy kapcsolatban, ami még erősebbé teheti a már amúgy is nagyon erős kötődést, de ha más nem, a fogadalmak kimondása mindenképpen szép kerete az összetartozás elismerésének. Ebben mindenki eldönti, hogy hisz-e vagy sem, nekünk ez fontos volt, úgyhogy a lánykérés után 1-2 hónapon belül ki is tűztük az esküvőnk napját és az eseményt 2016. Szeptember 3-án tartottunk meg. Arra gondoltam, hogy végig megyek a listán, amit akkor összeállítottam és sorra tudom venni, hogy melyik pontban mit tartottunk fontosnak és mi alapján választottunk szolgáltatókat.


Dátum


Igazából nem emlékszem teljesen tisztán arra, hogy miért szeptemberre esett a választás, de mivel mindenképpen kültéri/szabadtéri esküvőt szerettünk volna, a késő tavaszi, nyári és kora őszi időpontok közül kellett választanunk. Egyébként az egész esküvőszervezésre igaz az, hogy ez a TI napotok, rólatok kell, hogy szóljon. Aki azt mondja, hogy a vendégeitek kedvéért saját magatokat meghazudtoló döntéseket kell hozni, annak nincsen igaza. Akit meghívtok nagy eséllyel szeret benneteket annyira, hogy akkor is örülni fog a boldogságotoknak, ha nem jön be neki a menü vagy az általatok kedvelt zenei stílus, de én határozottan azon a véleményen vagyok, hogy mások kedvéért nem szabad olyan döntést hozni az esküvőtökkel kapcsolatban, amit később megbánhattok. Ezt azért is tartom fontosnak már a dátumnál megemlíteni, mert ha ti téli, ne adj Isten karácsonyi hangulatú esküvőt szeretnétek, akkor hajrá! Aki kötekedni akar, így is úgy is talál valamit, amin rimánkodhat.



Helyszín


Ha meg van a dátum, általában meg kell tudakolnunk, hogy az általáunk kiszemelt helyszín-ha az mondjuk egy étterem, szálloda vagy más szolgáltató hely-szabad-e az általáunk meghatározott időpontban. Én azt javaslom egyébként, hogy tényleg nagyon jó előre keressük fel ezeket a helyeket és legyen a tarsolyunkban több időpont, hogy tudjunk egyezkedni, ugyanis ez az egész esküvő-biznisz annyira pörög, annyira telített, hogy sokszor már két évre előre le vannak foglalva a népszerű borászatok, pincészetek, szőlészetek, lovardák, tehát az olyan helyek, amelyek kifejezetten szép természeti környezetben helyezkednek el amellett, hogy tudnak ételt, italt, helyet nyújtani nagyobb vendégség számára. Talán mondhatom, hogy a helyszín kiválasztásakor már tudnunk kell egy körülbelüli létszámot is. Mi végül kb. 90-en voltunk, a százat nem érte el a létszám. Végül a sárvári Vadkert Majorban tartottuk meg az eseményt. Ez a helyszín azért volt tökéletes, mert volt hely a kültéri szertartásnak, hiszen szép, zöld természeti környezetben helyezkedik el ez a major a város szélén, így meg tudtuk valósítani a szertartás és a vacsora közötti szabadtéri pikniket is árnyas fák alatt, miközben a lovak a rét másik felén futkostak, ráadásul egy teljesen felujított épületben tarthattuk meg a vacsit, illetve a bulit, ami egész letisztult volt, szóval egy-két dolog volt csupán, ami nálam kicsit kiverte a biztosítékot, de könnyen tudtuk orvosolni dekorral. A majorban mindenben igyekeztek a kedvünkre tenni, nagyon kedvesek voltak annak ellenére, hogy voltak extra kéréseim. A szolgáltatókkal való kapcsolattartásra általánosságban igaz, hogy fontos mindent leírni, hogy legyen nyoma. Soha nem szabad telefonhívásokra, személyes beszélgetésekre hagyatkozni. Ha bármi gond van, az a legtisztább, ha mindennek van írásos nyoma. Legyen az érdeklődés, árajánlatkérés, árajánlat elfogadása, esetleg szerződés módosítása. Komoly pénzekről van szó és mindkét félnek érdeke, hogy ne sérüljön anyagilag és hogy mindenki teljesítse azt, amit elvállalt körülményesnek tűnik, de erre rá kell szánni az időt. Legtöbb esetben ennek amúgy is ez a menete, de ha esetleg azt látjátok, hogy ezt valaki nem hajlandó végig vinni, akkor hangsúlyozzátok, hogy szeretnétek írásban megkapni mindent. Így a legtisztább.




Vendéglista


Talán ez az a pont, ami a legtöbb nehézséget szokta okozni, mert sokszor kerülhetnek a párok olyan helyzetbe, hogy csak illendőségből, a sértődés elkerülése végett hívnak meg bizonyos vendégeket. Ezt nagy létszámú esküvőknél nehezebb kikerülni, mint azokban az esetekben, amikor a pár amúgy is úgy dönt, hogy nagyon szűk körben szeretne ünnepelni. Ez a verzió emiatt aztán sokkal kevesebb fejfájást is okoz és sokkal kevesebb potenciális, sértődéses, egymásra mutogatós drámával jár, mint az ha egy nagyobb lélegzetvételű vendéglistából valaki kimarad. Nekünk is két listánk volt: az egyikre azok kerültek, akik részt vettek az egész programon és voltak olyanok, akiket a szertartás után a pikniken vendégeltünk meg, de a vacsorára már nem voltak hivatalosak, de mégis tudtunk egy kis időt eltölteni együtt és nem léptek le gyakorlatilag észrevétlenül a gratulációk után, így a számla sem gyarapodott annyira. Mivel az esküvő súlyos pénzekbe kerül, sajnos az embernek meg kell húznia valahol a határt.



Program, menetrend


A nagy nap menetrendjének a meghatározása nem csak azért fontos, mert nekünk magunknak, ki kell találnunk, hogy milyen szertartásokat szeretnénk, hanem azért is, hogy a sokféle szolgáltató is képben legyen az esemény menetével kapcsolatban. Nálunk már elég korán elkezdődött a nap. Azt hiszem, délelőtt 10-kor kezdtünk el készülődni: jött a sminkes, a fodrász, hozták a dekort, a székeket, a virágokat, a mindenfélét és én szerettem volna elérhető közelségben lenni abban az esetben, ha bárkinek bármi kérdése adódott a készülődés során. Így aztán, hogy az előkészületek is benne legyenek a videóban, valamint hogy a nap minden stádiumáról készüljön fotó, Bori a fotósunk és a videós fiúk is már délelőtt megérkeztek. Nagyon hamar eljött a délután 15:30, amikor a kreatív fotózásunk első része történt a first look-kal. Azt a pillanatot is megörökítettük, amikor először megláttuk egymást mint menyasszony és vőlegény már szépen felöltözve. Totál elérzékenyültünk, ráadásul csodaszép idő volt, nagyon meleg, de gyönyörű, nyárias napsütés és egy terebélyes fa árnyékában pillantottuk meg először egymást. A szertartás 16:00-kor kezdődött és a hivatalos, polgári résszel indult, amit szintén lerövidítettünk azzal, hogy mi kihagytuk a szülőköszöntést mivel mi külön vacsit szerveztünk a szüleinknek a saját otthonunkban és egy egész este csak arról szólt, hogy megajándékoztuk őket és jól éreztük magunkat. Amit viszont nem hagytunk ki az a homoköntésnek megfelelő ceremónia. Mi ehelyett együtt elkészítettünk Chemexben egy isteni filterkávét és az első kávézásunk volt a közös életünk első jelképes eseménye. Azért választottuk ezt a ceremóniát, mert a kávé egy olyan dolog, amit már a közösen eltöltött életünk alatt kedveltünk és az egész specialty kávé kultúrát együtt fedeztük fel és kezdtünk el érte rajongani. Ráadásul a jó kávé elkészítéséhez is pont azok a dolgok szükségesek, mint egy jó kapcsolathoz: törődés, minőségi idő (ha csak a kávénövény nevelésére gondolunk), gondoskodás, odafigyelés (hiszen ahogy minden növénynek más dolgokra van szüksége, úgy minden embernek más és más lesz a szeretetnyelve és a szeretet-igénye, ezt nagyon fontos megismerni), maga a kávé elkészítése is hatalmas odafigyelést, szenvedélyt, gyakorlást, türelmet igényel, ahhoz hogy igazán jó legyen, hogy újra és újra finom kávét készítsen az ember. Szóval ez mind lefordítható az emberi kapcsolatok nyelvére is és ez az egész nekünk az egymás iránti szeretetünket volt hivatott szimbolizálni. Utána következett a piknik, fotózkodtunk: volt csoportos, kiscsoportos fotózás, gratulációk és azokkal voltunk, akik nem jöttek tovább a vacsorára. Pogit ettünk, limonádét ittunk és kicsit szusszantunk. 19:00-tól kezdődött a vacsi, előtte a családunkból néhányan köszöntőt mondtak, ezért is jó volt a piknik, mert tudtunk harapni valamit. Vacsora után, fő pontja volt az estének az első tánc, aztán később jött a torta. Éjfélkor pedig csillagszórót gyújtottunk és a gyufásdobozokat és átragasztottuk a meghívónkhozpasszoló papírral, csak hogy érzékeltessem, mennyire fontos nekem minden pici részlet de erre most rá is térek a dekorációnál.





Dekoráció


Erről annyit tudnék beszélni, hogy konkrétan egy teljes bejegyzést rászentelhetnék. Az esküvőnk dekorációját Emese és férje, Norbi készítették, úgy ismerhetitek őket, hogy Natural Wedding Decor. Emeséék tényleg minden apró részletre odafigyeltek, extra könnyebség volt az is, hogy gondoskodtak a virágokról is, az összes csokorról és nem tudtam olyan apróságot kitalálni, amire ne találtunk volna megoldást. Beszéljenek helyettem a fotók.
















Menyasszonyi ruha


Dobpergés. Elérkeztünk a menyasszonyi ruha kérdéshez. Esetemben elég egyértelmű volt, hogy az egyik nagyon jó barátnőm Szigeti Vanda fogja készíteni a


ruhámat. Vandának van egy SPOSA nevű ruhamárkája és fantasztikus ruhákat tervez, számtalan menyasszonynak is készített már eksüvői ruhát. Nagyon szeretem Vanda letisztult, modern stílusát, amibe azért mindig bele lehet csempészni a romantikát és a természetes nőiességet. Nekem fontos volt, hogy a ruhám ne csak egy tárgy legyen, hanem az elkészítése, a megtervezése is különleges emberekkel történjen, ezért örülök, hogy a barátnőmként tudott egyben a ruha tervezője is lenni. Egy viszonylag egyszerű szabású, spagettipántos, nyitott hátú ruhát készített, finom csipkerátétekkel, tüllszoknyával, ami leheletvékony, többszínű tüll anyagból lett összevarrva. Mivel teljesen az én méretemre lett készítve, kényelmes volt benne lenni, tudtam benne táncolni, mozogni és gyönyörűnek éreztem benne magam, s szerintem ez a lényeg. Vanda készítette menyecske ruhámat is, ami egy bőszoknyás, beépített melltartós, kicsit őszies, virágmintás anyagból készült koktélruha volt és a mai napig az egyik kedvencem.







Koszorúslányok + koszorúslány outfitek


Nekem nagyon fontos volt, hogy legyenek koszorúslányaim. Mindenképp hosszú fazonban gondolkodtam, de megbeszéltük, hogy a ruha felső részéről mindenki egyedileg döntsön és keressen olyat, ami neki tetsző. Végülis egy kivétellel mindenki a spagettipántos, finom fodros verzió mellett tette le a voksát és gyönyörűek voltak a lányok egytől egyig. A ZARA-ban találtunk egyforma cipőket, amelyek óarany színű, lapos belelépős cipellők voltak és mind a ruhát, mind a cipőt tudják majd később is használni.





Vőlegény outfit + "groomsmen"


A koszorúslányok kísérői, pontosabban, Ádám legközelebbi barátai, szintén egyformán voltak felöltözve: fehér ing, nadrágtartó és egy sötétkék naci alkotta aszettjüket. Ádám sem volt öltöny-nyakkendőben, nem is akartunk ilyen stílusú eskövőt, mindenképpen lazább hangulatot szerettünk volna követni és a feltűrt ingujjak, nadrágtartók is ehhez igazodtak a fiúkon.







CM - ceremóniamester


Szerintem nagyon fontos, hogy legyen egy ember, aki terelgeti a násznépet és kommunikációjában megfelelően helyt áll az eseményen, s ha szükséges akkor beszéljen angolul is vagy olyan nyelven, amire a pár pluszban igényt tart. Csak bizonyos létszám felett érdemes cm-et fogadni, de nálunk elengedhetetlen volt. Gémesi Gergő volt a mi cm-ünk és azon túl, hogy baromi közvetlen és barátságos, egyáltalán nem tolta túl a poénkodást, nem szerepelt feleslegesen sokat, tette amit kellett és azt olyan stílusban, ami hozzánk illő volt. Gergő személye nagyon megnyugtató, derűs, mindig ott volt, ha kellett, sosem tűnt el és szuperül levezényelte az eseményeket. Természetesen többször egyeztettünk előtte, de talán a legfeszültségmentesebb szolgáltató volt a sorban. Úgyhogy köszi Gergő! Ő a ti szószólótok, így abban is tud segíteni, hogyha mondjuk egy lelkes vendég nektetk nem tetsző zenét követel, finoman leállítja vagy gátat szab kellemetlen helyzetek kialakulásának. Szóval a cm fontos, a cm jó.




Fotográfus


Ó a fotográfus. Ez újabb külön epizódnyi időt érdemelne és gondolkodom is azon, hogy ha lemegy az idei esküvős nagy-szezon, Borit visszahívom a podcastbe és kifejezetten az esküvői fotózásról beszélgetnék vele. Elég vicces egyébként az, ahogy ő a fotósunk lett, mert nem ő volt az első választásunk. Már szóltam egy fotósnak az eljegyzésünk után amikor kitűztük a dátumot, hogy mi a helyzet. Egyébként 6-7 hónappal az esküvőnk előtt ismertem meg Borit. Ez már eléggé késő a váltogatáshoz, de szerencsére Borinak éppen szabad volt az a hétvégéje, amikor mi az esküvőnket tartottuk és így le tudtam mondani a másik fotóst. Szerintem egy páros fotózást mindenképp érdemes azelőtt betervezni, hogy valakit lefixálunk az esküvőre. Egy részt nem mindegy, milyen a dinamika a fotós és a pár között és persze nagyon fontos, hogy nem csak emberileg de stílusban is összepasszoljunk. Én például nagyon sok fotót nézegettem Pinteresten és Instán, hogy lássam, milyen pózok néznek ki jól, mi az, ami a lehető legtermészetesebben tud kinézni a fotókon. Az utolsó dolog, ami mindig eszembe jut a fotóssal kapcsolatban az az, hogy érdemes illedelmesen megkérni a násznépet, hogy ne fotózzanak a ceremónia közben. Egyrészt a fotósnak is zavaró, másrészt nagyon bután tud kinézni a képeken, ha vendégseregből minden második ember feltartott telefonnal szerepel a képen. Szerintem ez egy teljesen jogos kérés, a fotós maga is kérheti, mert ez bizonyos esetekben zavarhatja munkáját.






Videós


Egy szombathelyi csapat készítette az esküvői videónkat, akiket onnan ismertem, hogy a Yama Kitchen videókat az első időkben velük készítettem. MAD studió néven futnak a fiúk és nagyon ügyesek, érdemes őket megszólítani, de nagyon jó szívvel tudom ajánlani Bori párját is, Atomot (Garai Antal) aki pedig hihetetlen kifinomult stílusban adja vissza az esküvők hangulatát, fantasztikus zenéket szokott összeválogatni egy-egy videóhoz, a Yama Kitchen és Yama Art videókat is ő készíti már és nagyon örülök, hogy együtt tudunk dolgozni. Minding mondogatom is neki, hogy szívesen megnézném az esküvőnket az ő szemüvegén keresztül, az ő feldolgozásában.



DJ - Zenekar


A zene-kérdés teljesen stílus, ízlés függvénye. Ki-mit szeret, nekünk egy szuper dj-nk volt, aki olyan zenéket válogatott össze, amiket szeretünk, de lehet rájuk táncolni is. Brecska Attilának hívják és ő is környékbeli. Nagyon készséges, kedves volt, abszolút ráérzett a stílusunkra, a vacsora alatt is nagyon hangulatos zenék szóltak háttérzajként és amikor beindult kicsit a tánc akkor tudta, hogyan pörgesse tovább a bulit.





Sminkes és Fodrász


Gardi Rita és Horváth Olivér voltak a szépség-felelősek. Mind a ketten környékbeliek és nagyon jók abban, amit csinálnak. Készítettünk próbahajat és próbasminket, ami szintén nagyon hasznos volt, hogy leteszteljük a tartósságot és kiderüljön, hogy amit elképzeltem, ami egy fotón megtetszett az hogy is néz ki valójában az arcomon vagy működik-e a hajammal. Nagyon hálás vagyok nekik is az odaadó munkáért.





Szerintem elmondhatjuk, hogy az a legfontosabb, hogy az esküvő ne teher legyen, hanem egy olyan alkalom, amire szívvel lélekkel tudtok készülni és amit akartok annyira, hogy az apró bosszúságok ellenére is megérje végig vinni a szervezést. Úgy gondolom, hogy ünnepélyes keretet adni egy ilyen eseménynek mindig nagyon szép dolog, legyen ott akár 25 ember vagy 250. Mindegyik esküvő különleges, még pedig attól hogy a tiétek és mindig ez legyen a legelső és legfontosabb szempont. Remélem, hogy tudtam segíteni. Én imádtam az esküvőnkre készülődni és végül gyönyörűen sikerült a napunk.



Nagyon köszönjük mindenkinek így 3 év távlatából is a rengeteg munkát és a csodaszép emlékeket.


A bejegyzéshez tartozó Fatimapanka Lifestyle Podcast epizódot ide kattintva hallgathatjátok meg.

0 views

© 2023 by Salt & Pepper. Proudly created with Wix.com