top of page

Karantén curry édesburgonyával

Egy újabb receptet hoztam nektek, amit a jelenlegi járványügyi vészhelyzet ihletett. Bár az én figyelmemet meglehetősen lekötik a babázással töltött hétköznapok, igyekszem olyan recepteket kitalálni, ami a hűtő és a "kamra" (értsd beépített szekrény) pillanatnyi tartalmából kivitelezhető. Tehát lényeg, hogy ne kelljen egy-két összetevő miatt boltba menni. Körülnéztem és megakadt a szemem néhány fej régi édesburgonyán, a hűtőben pedig volt még néhány cukkíni. Ha már így elkapott a "mindentbele" láz, gyorsan megmentettem egy ráncosodó kaliforniai paprikát is és gyorsan a red curry pasztámért nyúltam. Ez bizony egy nagyon jó kis találmány, főleg ha éppen fogytán vannak otthona. fűszerek. A beszerzése sem túl bonyolult, a Bulkshop-ban többféle currypaszta is van.


Extra fehérjeforrásként még pirított tofut is készítettem, amit teriyaki szószba pácoltam és mivel feltűnt, hogy van egy maréknyi sózatlan, nyers kesudió, amit nem igazán lehet csekély mennyisége miatt süteményekhez vagy szószokhoz érdemben felhasználni, serpenyőben megpirítottam és tálaláskor az étel tetejére szórtam. Régen lett már úrrá rajtam ilyen elégedettség, hogy semmi sem romlott meg, s veszett kárba, ráadásul finomat, táplálót sikerült összedobni belőle.


Hozzávalók (3-4 adag)


3 kisebb édesburonya meghámozva

1 nagyobb kaliforniai paprika

2 szál répa

2 kisebb cukkíni

2 kisebb fej vöröshagyma

1 kisebb fej lilahagyma

200 g bambuszrügy leszűrve

1 kis darabka gyömbér meghámozva, lereszelve

300 ml kókusztejszín (vagy konzerves kókusztej)

3-4 ek. tamari vagy szójaszósz

Red curry paszta

só ízlés szerint

1-2 ek. kókuszzsír a sütéshez

1-2 gerezd lime a tálaláshoz


A tofuhoz


200 g tofu felszeletelve

4 ek. teriyaki szósz

2 ek. olaj



Elkészítés


Először érdemes bepácolni a tofut, s amíg készül a curry betenni a hűtőbe, hogy magába szívja a pácot. Ehhez először itassuk fel egy konyharuhával vagy papírtörlővel a nedvességet a tofuszeletekről, helyezzük őket egy tálba vagy egy nagyobb ételtartó zacsiba, öntsük rá a teriyaki szószt, olíva olajat, jól oszlassuk el és tegyük be a hűtőbe.


A hagymát megpucoljuk és felaprítjuk. Nem szükséges nagyon apróra vágnunk, elegendő félbevágni, majd a feleket aprítani. Az édesburgonyát, répát megpucoljuk és felkockázzuk. A paprika csumáját eltávolítjuk és ezt is felkockázzuk.


Egy nagy serpenyőben hevítsünk kókuszzsírt. Ha felmelegedett, dobjuk rá a hagymát, paprikát, répát és az édesburgonyát. Alaposan sózzuk meg és gyakori kevergetés mellett pirítsuk le a zöldségeket.



Adjunk hozzá egy kevéske vizet, adjuk hozzá a szójaszószt és kanalazzuk hozzá a curry pasztát és a reszelt gyömbért. Keverjük össze, öntsük hozzá a bambuszrügyet, majd közepes lángon hagyjuk alaposan összesülni és megpuhulni a zöldségeket.


A legvégén adjuk hozzá a felkockázott cukkínit, hogy finom roppanós maradjon. Keverjük el, majd pedig az egészet öntsük fel a kókusztejjel. Hagyjuk összemelegedni, s tálaljuk tetszőleges körettel.



Nézd meg a vlogot, amiben elkészítettem ezt a receptet





1,393 views0 comments

Recent Posts

See All

Comments


bottom of page