Mielőtt belekezdenék: Abszolút szoptatáspárti vagyok, de nem gondolom, hogy a szoptatás egyenlő a jó anyasággal. Ez a bejegyzés kizárólag a saját, pozitv élményeimről szól, ha a téma felzaklat, kérlek ne olvasd el. Annak ellenére, hogy anyatejjel táplálom a babáimat, a tápszert soha nem vetném meg, hiszen vannak helyzetek, amikor nagyon jó, hogy létezik. Hiszem, hogy minden anya a legjobbat akarja a gyermekének, mindegy, melyik táplálási irányt választja. Egymás döntéseit maradéktalanul tiszteletben kell tartanunk úgy, hogy közben lehetőség van a bíráskodásmentes tapasztalatcserére!
Talán kicsit furcsának tűnhet, hogy a gyerekek születése után először a szoptatásról írok itt, de a legújabb videóm is erről szól. Jelenleg ez az egyik legfontosabb dolog az életemben. Mivel a babáink kizárólag anyatejet kapnak, a napirendünk, a mindennapjaink szorosan a szoptatás rituáléja köré rendeződnek és minden percét élvezem. Igen, azt is amikor félkómásan mászom bele a szoptatós fotelba hajnalok hajnalán. Azt is, amikor félkézzel tudom csak megenni a vacsorámat, mert az egyik gyermekemnek éppen a cici nyújtja a legnagyobb megnyugvást és azt is, amikor meg kell állnom út közben, mert a kisfiamnak szüksége volt pár mellkasomon töltött percre. A szoptatás nem mindig meseszerű. Keményen meg kell érte dolgozni és folyamatos jelenlétet, teljes embert igényel, de nem akarnám, hogy másképp legyen.
Mivel császármetszéssel szültem-nem szerettem volna, de így alakult-már a műtőből kitolva azon gondolkodtam, milyen felemelő élmény lesz az első mellretétel és imádkoztam, hogy minden adottságunk meglegyen a gyerekekkel a sikeres szoptatáshoz. Az első perctől kezdve egyértelmű volt köztünk az összhang, s még ha nem is kárpótol a császármetszésért teljesen, úgy érzem, hogy minden szoptatással töltött pillanattal gyógyul a lelkem és halványul bennem a műtét irányába táplált elégedetlenség. Mondhatjuk úgy, hogy terápiás jelleggel (is) szoptatok. Soha nem fogom elfelejteni azt az elemi ösztönösséget, amivel a babáim elkezdtek a mellem után kapálózni, s arra rátalálva milyen nagy béke lett úrrá rajtuk. Ez a nyugalom aztán rám is átragadt. Oly annyira, hogy a gerincközeli érzéstelenítés és a stressz okozta remegés csak akkor vált számomra és a környezetem számára is észrevehetővé, amikor 15-20 percig nem voltak velem a picik. Nagyon kellett nekem akkor, hogy melengessük egymást.
Ezekhez a szép élményekhez és a szoptatás sikeressé tételéhez azonban támogató környezetre is szükség van. Pontokba szedtem, hogy szerintem, melyek a legfontosabb mozzanatok közvetlenül a szülés után, melyek segítik a szoptatást:
Legyen a szoptatásra lehetőség, idő és álljon rendelkezésre segítség!
A kórházban, melyet végül úgy választottam, mindhárom feltétel teljesült. Nagyon fontos, hogy a szülés helyszíne ne csak szavakban, de tettekben is baba-mama barát és szoptatást támogató intézmény legyen, ahol azok a babák, akiket a szülők anyatejjel szeretnének táplálni csak közös megegyezéssel, teljeskörű tájékoztatás után és kizárólag szükség esetén kapjanak tápszert. Szintén lényeges a rooming-in szolgáltalás megléte, melynek lényege, hogy a baba és az anyuka folyamatos együttléte biztosított. Ezen kívül pedig elengedhetetlen, hogy legyen fizikai támogatás egy kedves és szoptatásban jártas csecsemősnővér, esetleg szülésznő, akár szoptatási tanácsadó vagy dúla személyében. Ők mind nagyon sokat tudnak tenni azért, hogy az anya támogatva érezze magát, hiszen a szülés-mindegy, milyen úton történik-a csodájával együtt megterhelő és feldolgozásra szorul. Ráadásul a legtöbb elsőgyermekes anyuka nem úgy állít be a szülészeti osztályra, hogy a szoptatás csínját-bínját nevetve rázza ki a kisujjából. Hihetetlenül fontos lenne, hogy akkor se érezze elveszve magát a szoptatni kívánó anyuka, amikor esetleg nehézségekbe ütközik. Amikor nem jön a tej, amikor fáj, amikor a helyzet kissé kilátástalannak tűnik.
Muszáj kiemelnem, hogy ezek a tényezők akkor tudnak valóban nagy segítségünkre lenni, ha nekünk vagy a babánknak nincs valami speciális körülmény, állapot miatt nehézsége a szoptatással, mert sajnos nem mehetünk el a tény mellett, hogy ilyen is van. Ebben az esetben még fontosabb a szakszerű segítség és szoptatási tanácsadó, és/vagy gyermekorvos együttes támogatása.
Ha már a szakembereknél tartunk: Lénárd Orsi dúlámnak és a Róbert Károly Kórház odaadó csecsemőseinek is köszönettel tartozom. Orsi segített az első mellretételben. Figyelt rám és segített vezetni a kezem, amikor félig bénultan az ágyban fekve igyekeztem kényelmes helyet teremteni a babáimnak. A többi napon azonban a kórház dolgozói voltak azok, akik biztosítottak támogató jelenlétükről és megígértették velem, hogy szólok, ha úgy érzem kell a segítség. Egyébként békén hagytak és ez nagyon jól esett, hiszen kompetens, egyenrangú partnernek éreztem magam, nem pedig alárendelt betegnek.
A kórház elhagyása után elég sok kérdés maradt még bennem. Az én helyzetem amúgy is különleges, hiszen két babát kell táplálnom, s az embert hamar el lehet bizonytalanítani afelől, hogy ezt pótlás nélkül véghez is lehet vinni egészen a hozzátáplálás időszakáig. Hamar rájöttem azonban, hogy ez egyáltalán nem lehetetlen, sőt! Az online anya-közösségek támogató ereje felbecsülhetetlen.
A szoptatás szellemi táplálék is
Először is megismerkedtem az igény szerinti szoptatás fogalmával, ami a leghatékonyabb módja annak, hogy a tejtermelés és a baba (esetünkben babák) igénye közötti egyensúly kialakuljon. Ez a módszer nem 2-3 óránkénti szoptatást ír elő, sőt nem is ír elő semmit, hanem pontosan arra buzdít, hogy a babánk igényeit figyeljük. Nagyon szerencsés vagyok, hogy a gyermekorvosunk is ezt a módszert javasolta és végre egyre inkább elfogadottá válik a babák azon természetes igénye, hogy a szopizást a kötődés, a biztonságérzet és az anyai jelenlét megteremtésére, fenntartására is használják, és igen, nincsen abban semmi rendellenes, ha a kéthetes babánk óránként cicin van. Ez az időszak úgyis elmúlik. Ezt én is érzékelem, hiszen már most sokkal kevesebb időt töltenek mellen, mint eleinte.
Nem mehetek el a fejés mellett sem szó nélkül, hiszen a legtöbb szoptató anyuka eszköztárában fontos helyet foglal el a mellszívó. Szinte hihetetlen számomra, hogy fejés nélkül állt be úgy köztünk a kereslet-kínálat a kicsikkel, hogy elegendő táplálékhoz jutnak. Persze el is kell tudni hinni, hogy a természet úgy alkotta meg ezt a folyamatot, hogy az a babának a lehető legjobb legyen. Csodával határos, hogy a baba a szopizáson keresztül kommunikálni képes, mennyit szeretne enni, s még a tej összetételére vonatkozó információkat is küldeni tud. Ettől függetlenül a fejés mellstimuláló hatása sok esetben életmentő lehet és nagyban segíti a szoptatás sikerességét és a megfelelő mennyiségű tej termelődését.
"Biztos elég a tejem?"
Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem tettem fel magamnak ezerszer ezt a kérdést, ugyanis az igény szerinti, kizárólagos szoptatás sokszor lehet elbizonytalanító, hiszen az ember nem látja pontosan hány ml tejet evett meg a baba, mint a lefejt tej vagy a tápszer esetében, így egy nyűgösebb napon hamar görcsbe rándulhat a gyomrunk a gondolattól, hogy "mi van ha éhes a babám?". Be kell valljam a régi módszer, amikor a babát szoptatás előtt-után mérlegre tették csak az őrület határára és a szorongás szélére kergetett, így elvetettük.
Van három fontos szempont helyette, melyek segíthetnek megerősíteni minket abban, hogy a baba elegendő táplálékhoz jut és nagyon örülök, hogy ezt több megbízható orvosi forrásban is láttam leírva, valamint a védőnőm és a gyermekorvosunk is megerősített felőle.
Tehát eleget eszik a baba, ha
-van megfelelő számú pisis-kakis pelus
-ha a heti előírt súlygyarapodás megtörtént
-és a viselkedése nem ad különösebb aggodalomra okot.
A harmadik pont persze necces, ha sírós, nyűgös időszakba lépett a babánk, de ha az előző kettő pont teljesült, általában nincs ok aggodalomra. Idő, mire olvasni tudunk a babánk viselkedésében. Ina May Gaskin-Útmutató szoptatáshoz c. könyvében írja, hogy jó visszajelzés az is, ha a baba szája szélén látszik a tej, ha intenzíven mozog a szája, állkapcsa és a fülecskéje alatti rész, valamint ha mi magunk is érezzük, hogy szoptatás előtt és után más lesz a mellünk állapota.
Rengeteget tanultam a szoptatásról és minden nap gazdagabb leszek valamivel.
Azzal mindenképpen, hogy cseperedni látom a gyermekeimet, aminél szebb, jutalmazóbb dolog nem nagyon létezik számomra. Kiváncsi vagyok hova vezet a szopis utunk, de bízom benne, hogy minél tovább megmarad köztünk ez a láthatatlan köldökzsinór.
A szoptatással kapcsolatos kedvenc termékeimről, kedvenc szopis pózainkról és egyéb hétköznapi praktikáinkról egy következő bejegyzésben olvashattok majd.
A témáról videót is készítettem, valamint a Fatimapanka Lifestyle Podcast második évadában is hallgathatók lesznek a beszélgetős vlogok hanganyagai.