Igen. Babák. Nem egy, hanem kettő. Babákat várunk és nem lehetnénk boldogabbak!
Nem gondoltam volna, hogy valaha többes számban kell majd fogalmaznom, amikor az első, születendő gyermekünkről hírt adok. Mindig is vártam ezt a pillanatot. Már akkor sokat játszottam a gondolattal, milyen lesz majd megosztani a hírt a családunkkal, a barátainkkal és veletek, a lelkes közönségemmel, amikor még egyáltalán nem volt közeli tervünk a családalapítás. Szeretem megörökíteni a különleges pillanatokat és szerencsére, amikor már a pocakom is kerekedni kezdett, a közérzetem is kicsit egyensúlyba került az első hetek megpróbáltatásai után. Rögtönöztünk is egy fotózást Ádámmal, amiben Anya segédkezett. Köszi, Anya! :)
Így tudtuk meg, hogy babát várunk...
Egy üzleti útról érkeztünk haza Németországból Anyák napján, ami május 5. napjára esett. Mivel április elején eldöntöttük, hogy tudatosan foglalkozni kezdünk a gyerkőc-projecttel, tudtam, hogy ha valami csoda folytán sikerült megfogannia egy picike életnek, már nagy valószínűséggel látni lehet egy teszten, hiszen másnapra esett a következő menstruációm első napja. Az egész témához úgy álltam hozzá, hogy megfogadtam: türelmes leszek akkor is, ha hónapok vagy évek telnek majd el anélkül, hogy a várandósság útjára lépek, úgyhogy tényleg nem vártam pozitív eredményt. Ráadásul este volt már, tudtam, hogy a teszteket a reggeli órákban érdemes elvégezni, hogy valóban kimutassák, ha fenn áll ez a más állapot. Mégis úgy éreztem, hogy meg kell csinálnom, mert majdnem megőrültem a bizonytalanságtól. 3 perc elteltével ránéztem a kis pálcára és nem akartam hinni a szememnek. Ha kétszázszor nem pislogtam fél percen belül, akkor egyszer sem. Pozitív lett.
Az első reakciónk
Átszaladtam a teszttel a wc-ből a fürdőszobába, ahol Ádám éppen végzett a zuhanyzással. A szeme elé nyomtam a tesztet, amin egy + jel volt és két szám: 1-2, azaz kb. 1-2 hetes lehetett a dolog. Á csak azt kérdezgette, hogy "Mi? Mit kell nézni? Terhes vagy? Mit jelent ez?" Mondtam neki, hogy "Úgy néz ki, ott egy + jel, nekem ez elég egyértelmű." De közben annyira kellett nevetnem, mert szegénykém totál felpörgött az egész szitutól, annyira, hogy értelmezni sem bírta, ami a tesztre volt írva. Megöleltük egymást, nagyon mosolyogtunk, aztán egymásra néztünk és annyit bírtunk kinyögni szinkronban, hogy "well...fk". Aztán ezen megint elkezdtünk röhögni. Óriási volt. Sosem felejtem el Ádám arcát, mikor elé raktam a tesztet és azt a félelemmel kevert határtalan boldogságot sem, amit mindketten éreztünk a hír hatására.
Egy kis ijedtség
A pozitív teszt láttán már másnap telefont ragadtam és kértem egy időpontot az orvosomtól. Egy hét múlva mentem az első vizsgálatra (a 4. hét elején), de sajnos semmi sem volt látható még az ultrahangon. Nagyon elkeseredtem, mert azonnal olyan rossz dolgokra gondoltam, mint a méhen kívüli terhesség. Ráadásul voltak kisebb alhasi görcseim is-amelyek ilyenkor teljesen normálisak-de féltem, hogy valami rosszat jeleznek. Szerencsére a dokim nagyon higgadt, nyugodt és megértő volt, mondta, hogy két nap alatt is rengeteg minden változhat odabent és nagy valószínűséggel a következő kontroll vizsgálaton már többet tudunk. Megígértette velem azt is, hogy ha nagyon görcsölne a hasam, azonnal szóljak, így nem éreztem annyira elveszettnek magam, de borzasztóan izgultam, sőt már-már rettegtem, hogy valami nagyon nem úgy van, ahogy kellene lennie. Szerencsére két nap múlva már látszódott a jó helyre beágyazódott kis kezdemény. Ekkor még csak úgy láttuk, egyedül van...
"Ez bizony ikerterhesség"
1 hét múlva újra mennem kellett kontrollra. Érdekes módon a "reggeli" (bullshit, egész napos, konstans, folyamatos) rosszulléteim pontosan aznap kezdődtek. Elvánszorogtam valahogy a rendelőig (értsd: a kocsiban öklendezve araszoltam a délutáni csúcsforgalomban), Ádámmal ott találkoztunk. Úgy éreztem magam, mintha valami hajón lennék a viharos óceán közepén. A vizsgálat előtti drukk kicsit segített helyre rakni a gyomromat. Minden rendben ment, sőt én is láttam az ultrahang felvételen, hogy nem egy, hanem két pötty van a képernyőn és már szívműködés is látható volt. Hihetetlen és végtelenül lenyűgöző volt látni, mekkorát fejlődtek 1 hét alatt a kis picurkák. Annyira egyébként nem lepődtem meg a hír hallatán, ugyanis a pozitív tesztet megelőző néhány nap enyikén 2 kismadár repült be az emeletünkre. Egy teljes délutánon át a lépcsőházunkban repkedtek, a mi emeletünkön. Onnantól kezdve Ádám többes számban beszélt a hasamhoz, pedig még abban sem lehettünk biztosak, hogy tényleg várandós vagyok. Még hogy a nők intuitívak... :) Amikor kivittem Ádámnak az első ultrahang fotót és megmutattam neki, mi a helyzet, olyan boldogságot láttam rajta, mint még soha. Valahogy volt benne büszkeség, gyengédség, törődés, szóval minden, amit a gyermekeim apukájától remélek és várok.
Már a 14. hétben vagyok. Túl vagyunk az első nagyobb genetikai és ultrahang vizsgálatokon, láttuk mozogni is a piciket, az egyikükről már azt is tudjuk, hogy milyen nemű. Ez az egész élmény iszonyatosan izgalmas, különleges, de rengeteg kihívással, megpróbáltatással is meglep minket. Nincs két ugyan olyan nap, a testem is állandóan változik és egy teljesen új időszakba léptem azzal, hogy két kicsi életet nevelgetek a testemben. Sokat fogok írni erről a blogon, rengeteg téma ötletem van, úgyhogy figyeljétek a YouTube csatornámat is. Ide kattintva megnézhetitek a bejelentős videónkat. Köszönöm, hogy velem vagytok és elolvastátok ezt a bejegyzést.
Ölelés,
Fatimapanka